Gólzáporos piros-kék matiné a Fáy utcában - összesen 11 rúgott góllal! PDF Nyomtatás E-mail
2010. január 24.

A Vasas kiemelt bajnokságban szereplő mindkét csapata pályára lépett tegnap (szombaton) délelőtt a Fáy utcában. Az U17-s fiatalok kezdtek, reggel kilenckor. Ellenfelük a Ferencváros korosztályos csapata volt. Erre a találkozóra a HLSZ (Hivatásos Labdarúgók Szervezete) által most télen első alkalommal megszervezett téli torna keretében került sor. Ezen az eseményen két korosztályban (U16 és U17) négy fővárosi csapat (még a Budapest Honvéd és az Újpest) küzd a HLSZ kupáért, amelynek eddigi eredményei a mai mérkőzés - amelyen a hazaiak magabiztos győzelmet arattak - tudósítása után találhatóak.
A piros-kékek U19-s csapata a megyei I. osztályban szereplő FC Hatvan ellen lépett pályára, és fél tucat góllal terhelte meg ellenfele kapuját.

U17-s korosztály, HLSZ kupa mérkőzés

VASAS - FERENCVÁROS 5-2 (0-0, 4-1)
Fáy utca, műfüves pálya, vezette: Fenyvesi Szabolcs

VASAS SC: Perlmutter Botond - Nyéki Márk, Vámos Szabolcs, Ferkó Ádám, Hujber Péter - Gyarmati Ádám - Madaras Dávid, Danyi Norbert, Fritz Alejandro, Horváth Gergely - Turi Ákos.
Csereként pályára lépett: Gecse Gyula (kapus), Sóron Tibor, Zsikla Norbert, Suhanyecz Dániel, Lázár Benjámin, Nagy Krisztián, Sík Patrik, Fodor Attila, Horváth Máté.
Edző: Isa Gábor

FERENCVÁROS: Szente Gábor - Vad Máté, Korponai Attila, Kálmán Zsolt, Mile Dániel - Kónya Benjamin, Maróti György, Nagy Roland, Gebei Richárd - Halápi Máté, Harsányi Barna.
Csereként pályára lépett: Kiss Tamás (kapus), Sinka Rajmund, Wágner Richárd, Kiss Renátó, Kecskés Gergő, Seres Kristóf.
Edző: Dukon Béla

GÓLLÖVŐ: Danyi Norbert (44. és 50. perc), Ferkó Ádám (45. perc - 11-esből), Nagy Krisztián (60. perc), Horváth Gergely (86. perc), illetve Gebei Richárd (43. perc), Sinka Rajmun (78. perc)

Az eredménysor nem tévedés, és hosszabbítás sem volt, hanem a HLSZ kupa versenykiírásának köszönhető. Abban ugyanis az szerepel, hogy a játékidő háromszor 35 perc, és egy alkalommal (az első szünetben, vagy utána) hatot kell cserélni, ezt követően pedig folyamatos cserelehőtség van, bárki lejöhet, és vissza is mehet a pályára.

Az őszihez képest a nagyobb változás a hazaiaknál volt. Tőlük hárman (Steer Bence, Kárpáti Vitéz, Németh Botond) felkerültek az U19-s csapatba, ott egyébként játszottak is, az ezután sorra kerülő meccsen. Ugyanakkor öt új fiatal is érkezett: Nyéki Márk, Lucz Viktor, Zsikla Norbert (valamennyi a Budapest Honvédtól), Perlmutter Botond Újpestről és Nagy Krisztián Nyíregyházáról (aki egyébként azon a bizonyos, a Vasas 6-1-s vereségével végződő őszi meccsen gólt is szerzett mostani csapata ellen).
A zöld-fehéreknél nem volt nagy mozgás, az egyetlen új fiú - Vad Máté - a kezdőben kapott helyet.

Az első harmad inkább küzdelmet hozott, mint jó játékot, mindkét oldalon csak egy-egy gólszerzési lehetőség adódott: Harsányi Barna 24 méteres lövését bravúrral ütötta a léc alól szögletre a hazaiak "újonc" kapusa, míg a másik oldalon Turi Ákos 5 méterről az üres kapu fölé-mellé lőtt (ami nagyobb "bravúr" volt, mint a kapuba passzolni).

A vezetést - talán némi meglepetésre, de nem érdemtelenül - a vendégek szerezték meg: a második harmadban, Gebei Richárd talált 18 méteres szabadrúgásból a bal alsó sarokba.  A középkezdést követően hamar megnyugtatta híveit a Vasas - 30 toporgó szülőt, hozzátartozót, persze köztük voltak, akik a ferencvárosiaknak szurkoltak - hiszen Danyi Norbert rögtön egyenlített, majd - újabb egy perc múlva - Ferkó Ádám tizenegyesével - már vezettek is. Nem sokkal később Danyi Norbert ismételt: Turi Ákos remekül húzott el a jobbszélen, beadása a védőkről pattant a piros-kékek "gólfelelőse" elé, aki nem hibázott.
Aztán jött Nagy Krisztián produkciója, bizonyítva, hogy nem csak a Vasas ellen, hanem a Vasas részére is eredményes tud lenni: elcsípett egy rossz átadást, három csellel - ugyanennyi vendégjátékost lerázva - tisztára játszotta magát, majd "kipókhálózta" a jobb felső sarkot.

Az utolsó harmadban előbb egyet rúgtak a vendégek (Sinka Rajmund büntetőből volt eredményes), egyet a hazaiak (Horváth Gergely a védőkről kipattant labdát passzolta az üres kapuba), és kész...

Értékelésként talán egy mondatot: soha rosszabb idánykezdést! 

ISA GÁBOR: - Az első edzőmeccsünk volt, igazából a célját elérte: viszonylag egy jó iramú mérkőzést játszottunk. Az eredmény harmadlagos, vagy negyedleges dolog, a lényeg az volt, hogy mindenki egyforma terhelést kapjon, amelyet a rugalmas, folyamatos cserékkel sikerült is megvalósítani. Volt egy 15-20 perc, amikor kifejezetten jól futballoztunk, ekkor szereztünk is négy gólt, amellyel a három pont sorsát el is döntöttük. A harmadik harmadban már felforgatott összeállításban játszottunk, többen olyan poszton, amelyik nem illik bele egyéniségükbe. Ezt a Ferencváros ki is használta, ekkor kiegyenlített játék folyt, gólt is szereztek, de előnyünket behozniuk nem sikerült. Azt gondolom, hogy a célját elérte ez a találkozó.
- A HLSZ kupasorozat egyik meccse volt ez, amelyet nem most kellett volna játszani. Mi indokolta, hogy előre hozták ezt a találkozót?
- Az, hogy annak eredeti (kisorsolt) időponjátban nem leszünk itthon, mivel a csapat február 4-13. között - az U16-os együttessel közösen, korosztályonként 18-18 játékossal - Cipruson fog edzőtáborozni, illetve meccseket játszani, komoly ellenfelek - az Omonia Nicosia, a Dinamo Kijev és a Rubin Kazany - ellen.

DUKON BÉLA: - Azt hiszem, helyt álltak a fiúk. Ahhoz képest, hogy két hete kezdtük el a felkészülést, amelyből az első úgynevezett ráhangolódás volt, most még sem erőben, sem játékban nem vagyunk a "csúcson", de szerintem nem is kell. Ez a találkozó jól segítette a felkészülésünket, jelen pillanatban nem is várhatok többet.
- A téli idényben a szokásos kérdés: milyen változások voltak, vagy várhatóak a keretben, vannak-e távozók, érkeztek-e újak?
- Érkező van: Vad Máté, aki a III. Kerületből került hozzánk, távozók nincsenek. Próbajátékosok még foyamatosan érkeznek, de egyelőre nem találtam olyant, aki a szűk keretbe beférne.
- A felkészülés egyébként hol és hogy folyik?
- A Népligetben edzünk minden nap, hét végén pedig meccseket játszunk: a HLSZ kupában még kettőt, illetve több barátságos találkozó is vár ránk.


A HLSZ kupa eddigi eredményei

U16-os korosztályban (a decemberben lejátszott mérkőzések):

Honvéd - Vasas 3-1
Ferencváros - Újpest 2-2

Ferencváros - Honvéd 1-8
Vasas - Újpest 2-1

Honvéd - Újpest 6-2
Vasas - Ferencváros 3-0

Jelenlegi állás:

1. Honvéd 3 0 0 17- 4 9 pont
2. Vasas  2 0 1  6- 4 6 pont
3. Újpest 0 1 2  5-10 1 pont
4. Ferencváros 0 1 2 3-13 1 pont


U17-es korosztályban (a decemberben lejátszott mérkőzések):

Vasas - Honvéd 2-2
Újpest - Ferencváros 0-0

Honvéd - Ferencváros 5-2
Újpest - Vasas 1-0
 
Honvéd - Újpest 7-0
Ferencváros - Vasas 0-3

Jelenlegi állás (a mai mérkőzéssel együtt)

1. Honvéd 2 1 0 14- 4 7 pont
2. Vasas  2 1 1 10- 5 7 pont
3. Újpest 1 1 1  1- 7 4 pont
4. Ferencváros 0 1 3 4-13 1 pont

 

U19-s edzőmérkőzés

VASAS - FC HATVAN 6-0 (2-0)

VASAS SC: Steer Bence - Puhalák Nimród, Matolcsi Marcell, Cserpák Dániel, Németh Botond - Stranigg Ferenc, Mayer Gábor, Reiter Ádám, Chéz Márton - M'bemba C. Foreste, Maksimovic Nikola.
Csereként pályára lépett: Salem Reidan, Horváth Gergely, Bukovec Jasmin, Fekete Bence, Hegedűs Sándor, Kárpáti Vitéz.
Edző: Komjáti András

GÓLLÖVŐ: Maksimovic Nikola, Czéh Márton, Salem Reidan, Kárpáti Vitéz, Stranigg Ferenc, Bukovecz Jasmin

Első edzőmeccsén ellenfele nevéhez "méltóan" játszottak a Vasas fiataljai, hiszen a kilencven perc után nyugodt szívvel mondhatták: hat van, már mint közte, mert a piros-kékek éppen fél tucatot rúgtak a felnőtt, megyei I. osztályban szereplő vendégeknek.

Komjáti András négy "újoncot" is avatott ezen a találkozón: az U17-s csapattól felkerült, fentebb már megemlített három fiatalon kívül szerepet kapott az U18-asoktól érkezett Maksimovic Nikola is. Azt nem mondanánk, hogy főszerepet, mindenesetre ő volt a Vasas első idei góljának szerzője.
Ezután szépen sorban jött a többi: az U19-s csapatban szintén először szereplő Kárpáti Vitézé, és az ebben az együttesben már "régi motorosok"...

KOMJÁTI ANDRÁS: - Ez volt az első felkészülési mérkőzésünk. Próbáltam a két félidőt úgy variálni, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon. Az első játékrészben jól teljesítettünk, szép dolgokat láttam, a másodikban kicsit visszaesett az iram, de akkor voltunk többször eredményesek. Ebben az időszakban azonban nem is ez az elsődleges, hanem az, hogy ki hol tart a játékban, azokat a feladatokat, amelyeket taktikai utasításként a meccs előtt kapnak, miként hajtják végre, visszakapom-e azt, amit megbeszéltünk? A mai napon - úgy érzem - ez aránylag jól sikerült.


(Legközelebb - január 28-án - Tamási Zsolttal, az MTK Budapest U19-s csapatának edzőjével, az agárdi Sándor Károly Futballakadémia vezetőjével készült interjúval jelentkezünk)


Találatok: 2690

Hozzászólások (25)
1. 2010-02-07 14:29
 
szégyen ugylátni neked fogaolmad sincs arrol hogy a kettonek semmi koze egymáshoz. a nyiregyházon is megverték a vasast és nemirkáltak ilyeneket hogy ciprusra mennek edzotábotba mert ez az irigység jele.ugyhogy gondolkoz azzal a kis parányi agyadal mielott suletlenségeket irsz
 
foci
2. 2010-02-05 23:52
 
a vasas u17et kiviszik ciprusra közben ha hazajönnek ugyanugy megveri őket a honvéd mint eddig ősszel is 100ból egyszeri alkalom volt h a vasas nyert
 
széégyen
3. 2010-02-03 19:04
 
foci onnan gondolom, hogy már láttam játszani néhányszor, de ez az én véleményem, amúgy valóban nem rossz focista, a másik az valóban szégyen az mlsz-re nézve, hogy az U17-et kiviszik két meccsre mikor edzőtábor kellene az összeszokáshoz meg tényleg Írországba? ahol ugyanolyan xar idő van mint itthon jó hogy nem Grönland. Ha a Vasasnak van rá lóvé hogy Ciprusra vigyen két csapatot talán az mlsz-nek is talán kellene rá szánni a jövőre ennyit.
 
f
4. 2010-02-02 15:29
 
A csóró Vasasnak van pénze, hogy két korosztályát is elvigye Ciprusra a felkészülési időszakra. A gazdag MLSZ-nek arra nincs pénze, hogy az eb előtt valami normális helyre vigye a gyerekeket. Miért nem Izlandra vitték őket, ott biztosan klassz idő van. Arról nem is beszélve, hogy egy évben az up válogatottak alíg játszanak meccset. Más országok csapatai min. 10-12-őt játszanak. Hol van itt a megfelelő versenyeztetés? A kutya sem törődik velük, csak dumál az MLSZ az utánpótlás fontosságáról.
 
megmondom
5. 2010-02-02 14:59
 
MEGMONDOM egyetértek veled szerintem tobbenis sajnos sokat nyom a latban hogy ki kitismer.és itt nem Vass Patrik vagy Adorján Krisztiánrol beszélunk mert ők kiemelkedőek. de vanak sok labdarugok akik ugyanilyenjok, csak nincs ismeretség és semmi esélyuk hogy beválogasák őket.a gyerekek ismerik és tudják ki mire képes és azt is látják hogy olyan is válogatottba kerul aki nemis utimeg azt a mércét.mert kinem szeretne válogatott lenni.csak sajnos nemcsak az számit ki milyen labdarugo henem más is ,és ez sajnálatos.
 
foci
6. 2010-02-02 14:14
 
Ha már a válogatott edzőknél tartunk, miért nem olyanokat neveznek ki az up válogatottak élére akik ismerik a gyerekeket, miért nem visznek végig egy korosztályt u15-től u19-ig (hátha közben megismerik őket. Jelenleg a válogatás egy részében (4-6 gyerek) a klubcsapat edzők és a managerek ill. a jó fekvő, kapcsolatokkal rendelkező szülők nyomják a gyerekeket. De miért lenne ez másképpen mint a felnőtteknél, vagy más sportágaknál. Magyaroroszág 2010.
 
megmondom
7. 2010-01-30 23:45
 
f még egy kérdés te innen szűrodle ki milyen focista pl. danyi norbert?miértne lehetne válogatott vagy bárki más aki jo teljesitményt és formát mutat.te koveted mindenki játékát ?erre mi a válaszod kiváncsi vagyok
 
foci
8. 2010-01-30 23:40
 
f akor szerinted csak a forumok számitanak ?inkább a jo telsesitmény kirobbano forma és csapatjáték és jobarátságban van a labdával na ez hatátozza meg ki milyen focista.ha csak a forumot néznénk akor sokan már barca reál interben fociznának.ha a válogatott edzok a teljesitményre szoritkoznának akor talán lehetne mégjobb csapat nem?én tudok pl. tobb jobb teljesitményu csatárt mint a 93 as válogatottban van de ezt nehezen akarják észre venni.itt tartunk.talán jo jonne az edzováltás a válogatottnál.
 
foci
9. 2010-01-29 15:11
 
foci nem vagyok egyik egyesületnél sem csak úgy mint ezen a fórumon néhányuknak van némi rálátása különböző helyekről az akadámiákra.Egyébként nem vagyok írigy, mindenki a maga sikerének kovácsa ennyi........
 
f
10. 2010-01-28 16:02
 
f te melyik egyesuletnél vagy? mert látom nemvagy kibékulve az akadémiákal.szerintem kicsit irigy lehetsz.
 
foci


 
< Előző   Következő >

Hirdetések

Itt megtalálhatjátok az UPfoci.hu oldal hirdetőit. Klikkeljetek bátran ! :)

Partnereink

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja
Joomla Toplista

Egyebek

Itt megtalálsz egy-két hasznos dolgot, hogy feliratkozz, kedvencekhez adj és kezdőlapot állíts...

UPfoci.hu Hírlevél-feliratkozás






Joomla School Template by Joomlashack
School Joomla Templates and Joomla Tutorials
mantolama istanbul evden eve nakliyat Ankara evden eve nakliyat istanbul evden eve nakliyat evden eve nakliyat evden eve nakliyat yurtlar evden eve nakliyat sucuk Yuvaniz.com