Újabb két edzőmérkőzésen jártunk, és hazai sikereket láttunk (a Népligetben, és a Bozsik stadionban) PDF Nyomtatás E-mail
2010. január 27.

Egyre sűrűbb a programja a kiemelt bajnokság folytatására készülő csapatoknak, mindkét (U19 és U17) korosztályban. A naponta sorra kerülő edzéseket már felkészülési mérkőzések teszik elviselhetőbbé.
Tegnap a Népligetben jártunk, ahol a ferencvárosi fiatalok (U19) - már bocsánat, de ez kihagyhatatlanul "magas labda" - nem sokat tököltek, és közben ötöt lőttek!
Ma a Bozsik stadion volt a színhely, ahol az U17-esek összecsapását a hazaiak nyerték, és ezzel megerősítették vezető helyüket a HLSZ kupában.

U19-es barátságos mérkőzés


FERENCVÁROS U19 - TÖKÖL 5-3 (2-2)
Népliget, műfüves edzőpálya

FERENCVÁROS: Ferenczi Bencze - Királyvári András, Kator Bence, Nyárasdi Zsombor, Birtalan János - Blaubacher Gergő, Kiss Szabolcs, Tóbiás Zsolt, Vincellér Gergő - Haydn Paul, Bogáti Péter.
Csereként pályára lépett: Berhidai Zoltán (kapus), Horváth Levente, Szabó Péter, Murányi Ádám, Thomas Nathan
Edző: Tuboly Frigyes

GÓLSZERZŐ: Thomas Nathan (72. és 78. perc), Haydn Paul (21. perc), Birtalan János (37. perc), Kiss Szabolcs (90. perc), illetve Törőcsik Attila (14. perc), Balogh Zoltán (29. perc - 11-esből), Filó Tamás (58. perc)


A ferencvárosiaknál (is) komoly változások voltak, hiszen az őszi U19-es együttesből felkerült az NB III-asokhoz Szabó Roland, Gárdos András, Sajó Dániel és Joshua Lee, ugyanakkor alulról (az U18-s csapatból) feljebb lépett Kator Bence és Thomas Nathan is.
A tegnap (kedden) lejátszott találkozón találkozhattunk egy próbajátékossal is, Murányi Ádám személyében, aki Pápáról érkezett.
Változás volt a kispadon is: immár véglegesen megkapta ezt a korosztályos csapatot Tuboly Frigyes (aki egyébként az U17-es válogatott szövetségi edzője is egyben), segítője pedig - egyéni képzésért felelős szakemberként - Horváth Ferenc lett (aki egyébként aktív tagja a zöld-fehérek NB I-ben szereplő futsal csapatának).

A zöld-fehérek több mint két hete tartó felkészülésük során a Tököl ellen már második edzőmeccsüket játszották. Előtte - a múlt héten - a Vasas U18-s csapatával találkoztak, és nyertek 6-0 arányban.
A tegnapi erőpróba már keményebbnek ígérkezett, és így is lett: a vendég - felnőtt NB III-ban szereplő - Tököl háromszor is vezetést szerzett, de a ferencvárosiak tartását - no meg jó formáját - dicséri, hogy mindannyiszor egyenlítettek, a mérkőzés hajrájában pedig "állva hagyták" ellenfelüket.
A jó iramú mérkőzésen - egyébként nem meglepő, hogy az esti hidegben (a találkozó 17.00 órakor kezdődött) mindenki a futást választotta az egy helyben topogás helyett - volt minden: nagyszerű szélsőjáték (Blaubacher Gergő), remek átadások, és gólpasszok (Bogáti Péter), egy-két bravúros védés (mindegyik kapus esetében), értékesített büntető (a vendégek részéről), szöglet utáni bombafejes (Filó Tamás), és győzelmet érő csere-csatár teljesítmény (Thomas Nathan, aki két gólja mellett azt utolsó zöld-fehér találatnál a gólpasszt adta).

Összességében - némi meglepetésre - a ferencvárosi fiatalok magabiztosan nyertek, és bár edzőjük szerint az eredmény - ebben az időszakban - még másodlagos, azért Tuboly Frigyes arca nyugodt derűt árasztott a találkozó után - teljes joggal.

 

U17-s korosztály, HLSZ kupa mérkőzés

BUDAPEST HONVÉD (MFA) - VASAS 3-1 (1-0, 1-0, 1-1)
Bozsik stadion, műfüves pálya, vezette: Fenyvesi Szabolcs

BUDAPEST HONVÉD (MFA): Nagy Bálint - Erős Gábor, Ablonczy Gerjén, Gengeliczki Gergő, Csontos Ádám - Kozma Richárd, Lőrinczi Attila, Kapcina Valér - Szilvási Péter, Varga Máté.
Csereként pályára lépett: Gréczi Gábor, Pokorádi Dániel, Király Bence, Pintér Dominik, Kocsis Dávid, Segesdi Attila, Hmelyovszki Tibor.
Edző: Varga Károly 

VASAS SC: Perlmutter Botond - Nyéki Márk, Hujber Péter, Ferkó Ádám, Németh Botond - Gyarmati Ádám, Kárpáti Vitéz - Danyi Norbert, Fritz Alejandro, Horváth Gergely - Turi Ákos.
Csereként pályára lépett: Gecse Gyula (kapus), Sóron Tibor, Zsikla Norbert, Suhanyecz Dániel, Lázár Benjámin, Sík Patrik, Fodor Attila, Horváth Máté.
Edző: Isa Gábor

GÓLLÖVŐ: Kapacina Valér (17. perc), Segesdi Attila (38. perc), Gréczi Gábor (94. perc), illetve Németh Botond (83. perc)


Kispesten is változott a helyzet a csapatok összetételében és a szakmai stábban egyaránt. Kezdjük az utóbbival, ahol az NB II-s együttes szakvezetője Szalai László lett (az akadémián belüli vezető beosztását megtartva), segítője pedig Somogyi Krisztián. Az U19-s csapathoz új edző érkezett: Simon Miklós (a Lángtól), míg az U17-esek változatlanul Varga Károly irányításával dolgoznak.

De nem változatlan összetételben, hiszen többen - a "tizenkilencesek" közül - felkerültek az NB II-s csapathoz, így néhány U17-es fiatal is "feljebb lépett". Ennek is betudható, hogy a mai (kupa)meccsen a kispestieknél nagyon sok volt az 1994-es születésű fiatal, ám így is begyűjtötték a három pontot.
Mindegyik harmadban rúgtak egy-egy gólt: az elsőben Kapacina Valér, aki ugyan a - nagy jóindulattal megítélt - büntetőt előbb a kapusba rúgta, de a kipattanó labdát már a bal sarokba; a másodikban Segesdi Attila helyezte a hálóba a Vasas védőkről elé került "játékszert"; végül a harmadikban egy gyors kontratámadás végén Gréczi Gábor a kapust is kicselezte, és aztán gurított az üres kapuba.

Közben a Vasasnak is - bőven - adódtak gólszerzési lehetőségei, de hol a hazai kapus védett jól, hol a kapufa segítette ki Nagy Bálintot, hol pedig a piros-kék játékosok ügyetlenkedték el a lehetőségeiket. A szépítésre azonban futotta, amikor - a harmadik harmadban - egy balról beívelt szabadrúgás után fejelte a labdát védhetetlenül a léc alá Németh Botond.

A hazai siker azonban teljesen megérdemelt, hiszen a piros-feketék is lőhettek volna további gólokat, Ablonczy Gerjén például még tizenegyest is hibázott.
A Budapest Honvédnak egyébként ez a második felkészülési meccse volt, a múlt héten a Csepel U19-es csaptával mérkőztek, és simán nyertek (6-1).

VARGA KÁROLY: - Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt a tornát, így ez a mérkőzés is jól szolgálta a felkészülést, és egy jó csapat ellen tudtuk lemérni, hogy a sok hiányzónk miatt az 1994-es korosztályból felhozott fiatalok felnőnek-e a feladathoz? Azt gondolom, hogy a mutatott játék, és az eredmény is azt igazolta, hogy igen.
- Mennyire változik, illetve változott a csapat az őszihez képest?
- Erre még nem tudok végleges választ adni. Az biztos, hogy valamilyen mértékben mindenképpen, hiszen az akadémia kötelékébe került az NB II-s csapat, és ez a többi korosztályos együttesünket is érinteni fogja. Az előbb már említettem, csak ismételni tudom: az U16-os csapatból felkerült fiatalok jól illeszkednek a csapatba, és biztos vagyok benne, hogy a bajnokságban is helyt fognak állni.


A HLSZ kupa jelenlegi állás, az U17-s korosztályban

1. Honvéd 3 1 0 17- 5 10 pont
2. Vasas  2 1 2 11- 8  7 pont
3. Újpest 1 1 1  1- 7  4 pont
4. Ferencváros 0 1 3 4-13 1 pont


Találatok: 2415

Hozzászólások (28)
21. 2010-01-28 19:47
 
Pécs
Megint fröcsög a rosszindulat! Miért nem arról beszéltek, hogy - kis túlzással- az MFA "B" csapata, soraiban 6 vagy 7 94'-es játékossal verte meg a legjobb összeállításában pályára lépő második helyezett Vasast!? Miért nem inkább ehhez gratuláltok???
 
CSAK úgy...
22. 2010-01-28 17:28
 
Pécs
Nem baj kicsit összemegy az arca a sok kispestinek akik azt hitték hogy mostmár minden ők lettek. Rövid királyság lesz aztán megint jöhet a kéregetés meg a nyomor ilyen olyan olasz befektetővel.De legalább megtanulják hogy a sikert is helyén kell kezelni,meg hogy húsz év rothadást a pénz meg a nagy nevek nem tudják megoldani.
 
j
23. 2010-01-28 16:24
 
Pécs
Két és fél év alatt akarta kivenni a pénzét? Talán az örökösök mondták, hogy ne szórd a pénz fater!
 
megmondom
24. 2010-01-28 16:18
 
Pécs
A gond csupán annyi hogy még a legidősebb korosztályból sem sikerült senkit eladni, mert senkiért senki nem kinált euroszázezreket, de még százezer magyar forintot sem. A tulaj sem teljesen hülye kezd már elege lenni hogy palira veszik állandóan.Egyébként talán Ő is látja hogy nincs eladható játékos ezért szeretne megszabadulni az egésztől.
 
t
25. 2010-01-28 16:12
 
Pécs
Nem azért van gond, mert mindent megnyernek. Elfogyott a pénz, nincs fizetés, a gyerekek is egyre többen lelépnek, balhé a szülőkkel és nem zörög a haraszt ... de állítólag eladták
 
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
26. 2010-01-28 15:57
 
Pécs
gond van mert mindent megnyernek..:(
 
aa
27. 2010-01-28 15:34
 
Pécs
Mi a gond az MFA-nál?
 
en
28. 2010-01-28 15:26
 
Pécs
Nagy a gáz a Honvéd  
akadémián, nagyon nagy ...
 
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6
AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com
All right reserved



 
< Előző   Következő >

Hirdetések

Itt megtalálhatjátok az UPfoci.hu oldal hirdetőit. Klikkeljetek bátran ! :)

Partnereink

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja
Joomla Toplista

Egyebek

Itt megtalálsz egy-két hasznos dolgot, hogy feliratkozz, kedvencekhez adj és kezdőlapot állíts...

UPfoci.hu Hírlevél-feliratkozás






Joomla School Template by Joomlashack
School Joomla Templates and Joomla Tutorials
mantolama istanbul evden eve nakliyat Ankara evden eve nakliyat istanbul evden eve nakliyat evden eve nakliyat evden eve nakliyat yurtlar evden eve nakliyat sucuk Yuvaniz.com