A-tól ... Z-ig: rendhagyó interjú Varga Károllyal, a Budapest Honvéd (MFA) U17-s csapatának edzőjéve PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 04.

A Magyar Futball Akadémia U17-s – egyébként őszi bajnok – csapatának edzője egy nappal született az után, hogy a magyar labdarúgó válogatott lejátszotta 475. mérkőzését: 1973. szeptember 26-án, Belgrádban, Jugoszlávia ellen (1-1).
Még csak 21 éves, amikor – a váci „Focigimiben” szerzett érettségi után - elkezdi tanulmányait az akkor még Testnevelési Főiskolán, aztán szép sorban megszerzi a szakedzői képesítést, majd az UEFA „A” licencét is (jelenleg a Pro-licenc tanfolyamot végzi).
Komolyabb labdarúgó pályafutását sérülések nehezítették, de így is eljutott az NB III-ig, megfordult többek között a Vác, a Cegléd, a Pilis, és a Monor csapataiban.
Edzőként 15 éve van jelen a magyar labdarúgásban. A serdülőknél kezdte (Pilis KSK), majd a Monor ifjúsági csapata következett, és 1998-ban már ugyanott a felnőtt csapat edzőjeként ülhetett le a kispadra. Csapatával szerepelt NB III-ban, NB II-ben és NB I/B-ben is. Mindezek után nem meglepő, hogy - 2007-ben - "Monori Sportegyesület Aranydiploma" kitüntetésben részesült.
E mellett természetesen utánpótlás vonalon is tevékenykedett, így több éven keresztül vezette a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség Utánpótlás Bizottságát, illetve - előbb instruktorként, majd koordinátorként - részese volt az éppen aktuális országos utánpótlás programoknak.
Kitüntetésnek fogta fel azt is, amikor tavaly felkérést kapott, hogy dolgozzon a Budapest Honvédnál, legyen a Magyar Futball Akadémia egyik szakembere. A felkérést elfogadta, és munkájával igyekszik meghálálni a bizalmat - eddig teljes sikerrel.
(Az interjú során A-tól Z-ig szavakat, kifejezéseket írtunk az edzőnek, aki arra - ahogy futballpályán illik - kapásból válaszolta azt, ami akkor éppen eszébe jutott. Mindezt - a mai modern technikát kihasználva - e-mail útján tettük meg.)

- Aranyérem
- Aki versenyszerűen sportol, az mindig mindenki ellen a siker reményében lép pályára. Az aranyérem a „győztesek” privilégiuma. A sikert természetesen helyén kell tudni kezelni, de eloszlatnék minden olyan tévhitet, miszerint a képzés és az eredményesség egymásnak ellentmondó fogalmak lennének.
 
- Bozsik József
- A valaha volt egyik legjobb magyar labdarúgó, aki ráadásul egyedüliként lépte át a ma már mesebelinek tűnő százas válogatottsági határt. Emellett a magyar stadionok közül a Honvédé volt az első, amelyet futballistáról neveztek el, ráadásul mai állapotában már méltó emléket állít a nagyformátumú sportember nevének.
 
- Csapatmunka
- Együttgondolkodás, elkötelezettség, közös felelősség, kölcsönös bizalom és alkalmazkodás egymáshoz. A siker talán legfőbb záloga! Így van ez a Magyar Futball Akadémián is, ahol mind a csapatokat, mind az akadémia edzői stábját magas szintű csapatmunka jellemzi.
 
- Dohányzás
- A sok hibám egyike…
 
- Erdélyi László
- Néha az a benyomásom, hogy ő tényleg „gólra született”! Természetesen vannak hiányosságai, azonban ha ezeket az őrá jellemző kitartással és eltökéltséggel pótolja, akkor komoly karriert futhat be.
 
- Futsal (EB)
- Kedvelem a futsalt, mert a magas technikai képzettségen túl, rendkívül fegyelmezett és taktikus gondolkodást követel a játékosoktól. Ezért is sajnálom, hogy bármennyire is sikerült jól megszerveznünk az EB-t, a válogatott korai kiesése miatt nem tudtuk kihozni a rendezés adta lehetőségekből a maximumot. A csehek elleni horrorisztikus mérkőzés okán pedig gondolom nem csak engem töltött el mérhetetlen csalódottság.
 
- Gengeliczki Gergő
- Azt hiszem nem csak nálam az „ősz meglepetés embere”, még engem is meglepett, hogy egyedüliként ő volt pályán végig valamennyi őszi bajnoki mérkőzésünkön. A futballhoz mutatott alázata és hozzáállása példamutató lehet mások számára is, kis túlzással a semmiből jött, de ha így folytatja messzire juthat…
 
- Hemingway (George F.)
- Azt gondolom Magyarországnak és a magyar labdarúgásnak sok hozzá hasonló emberre lenne szüksége, aki saját pénzéből hajlandó életben tartani és támogatni a sportot. Lehetőségeihez mérten mindenkinek becsülnie, segítenie és támogatnia kellene őt, hisz törekvései által nem csak a Honvéd, de az egész magyar futball válhat szebbé és jobbá!
 
- Internet
- A maga előnyeivel és hátrányaival ma már életünk egyik elengedhetetlen kelléke.
 
- Játékvezetők
- A sportág fontos szereplői. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség segítségével, az akadémistáinkkal is elvégeztetjük a játékvezetői tanfolyamot. Ja és mindezt nem azzal a céllal, hogy játékosaink a jövőben „szakértőként” vitathassák a bírói ítéleteket…
 
- Kapacina Valér
- Tud olyan dolgokat ebből a játékból, amiket nem lehet megtanítani, márpedig ha a tanulhatóakból a lehető legtöbbet elsajátítja, és mindez kellő szorgalommal és motivációval párosul, akkor kitűnő labdarúgó válhat belőle is.
 
- Lestaktika
- Együttes védekezési eljárás, amely nagyon komoly összeszokottságot és koncentrációt igényel, az ezt alkalmazó együttestől.
 
- Monor
- Tizenöt valóban „embert formáló” évet töltöttem a Monori SE-nél. NB III-as bajnoki cím, NB II-es és NB I/B-s szereplés, megannyi kitörölhetetlen emlék. Soha nem fogom elfelejteni sem a klubot sem a várost, és remélem néhányan ugyanígy vannak velem…
 
- Nézők
- Szintén a sportág fontos szereplői. Nélkülük elképzelhetetlen a labdarúgás, hiszen valahol értük és miattuk létezik ez a játék.
 
- Orvosi ellátás
- A mai labdarúgás immáron elengedhetetlen szegmense, amelyben ráadásul még érzek tartalékot, nekünk is meg kell tanulnunk maximálisan kiaknázni az orvostudományok adta – természetesen legális – lehetőségeket.
 
- Puskás Ferenc
- A valaha volt talán legjobb magyar labdarúgó, aki játékával az egész világot ámulatba ejtette. Sajnos nem adatott meg őt élőben látnom játszani. Klasszisa sokakban mély nyomot hagyott, fontos lenne, hogy a mai fiatalok is hozzá hasonló példaképekre tekinthessenek fel.
 
- Rutin
- Avagy tapasztalat, amely egy sportolót, de akárki mást is az élet bármely területén, segíthet jó döntéshez egy-egy nehéz szituációban.
 
- Sportszerűség
- Evidenciának kellene lennie, főleg az utánpótlás terén, de sajnos nem mindig és mindenhol van ez így…
 
- Tippmix-bunda
- Napjaink labdarúgásának egyik legnagyobb veszélyforrása, így mindent el kell követni a megfékezésére.
 
- U17-s bajnokság
- Azt tapasztalom, hogy egyre több helyen kezelik megfelelő hangsúllyal az utánpótlást, és az akadémiák létrejöttével egyértelműen emelkedett a színvonal is. A képzés fontos eleme a versenyeztetés, márpedig az élmezőny csapatainak egymás elleni mérkőzései elérik azt a kívánt szintet, ami iramában és színvonalában is a fiatalok fejlődését szolgálja. Nagyszerű ellenfeleink voltak, ami emeli az őszi első helyünk értékét.
Ami a csapatomat illeti, a legfontosabbnak – az eredményességi mutatókon is túl – azt tartom, hogy a fiatalok egyéni fejlődése töretlen maradjon.
 
- Vidámság
- Fontos emberi tulajdonság, csak tudni kell hogy mikor van itt az ideje…
 
- Zene
- Majdnem minden evő vagyok, bár igazán „komolytalanul” szeretem. Egyébként is: „zene nélkül mit érek én?”

 

(Legközelebb - február 7-én - Mózner Jánossal, a Felcsút SE (PFLA) U17-s csapatának edzőjével készült interjúval jelentkezünk)


Találatok: 2133

Hozzászólások (18)
11. 2010-02-07 10:47
 
Téged elfelejteni? LEHETETLEN! Köszönettel tartozunk azért a 15 évért amit velünk töltöttél!  
Sok sikert kivánunk Neked! MONORI SPORTEGYESÜLET
 
Monori SE
12. 2010-02-07 09:21
 
nem talált be? UP foci is irta h sérülése után mindenmeccsén betalált beleértve MTK,Györt is például ha ezek neked gyenge csapatok akkor van fogalmad az utánpotlásrol. Hajrá Honvéd! Hajrá fiatalság!
 
motor
13. 2010-02-07 06:26
 
Véleményem szerint U19 is nagyon kemény lenne ,lesz neki az idén... 
Eddig csak saját korosztályában játszott.A komoly csapatok ellen nem talált be,valamint a válogatottban is halovány..Szerintem bőven van fejlődni valója.Inkább ebben kellene segíteni az istenítés helyett.Hasznosabb lenne!!
 
kápé
14. 2010-02-06 22:17
 
erdélyi nb1-ben idén? neee vicceljünk azért már :cry :grin :grin
 
csak
15. 2010-02-06 20:14
 
Ja, ha nem vesznek még 2-3 olasz negyedosztályú sztárt meg az nb2-es csapatba 30 körüli szlovák játékosokat,akkor 3-4év múlva ott is lehetnek az első csapat közelében, de szerintem hamarosan kölcsön adják őket vidékre.
 
zz
16. 2010-02-06 13:32
 
MFA U 19 szombat Törökbálint ellen 4:2
 
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
17. 2010-02-06 12:56
 
Pénteki HLSZ kupa eredmények: 
MFA- Ferencváros U16: 3-1, U17: 2-1!
 
CSAK
18. 2010-02-06 12:27
 
Örülök hogy Erdélyi Laciröl ilyen szépen nyilatkozott. Idén debütálni kéne nb1-ben és jövöre rohamozhat a Vólent-Erdélyi Csatársor a Honvédban! Parádés lesz.
 
Blu Devil

Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6
AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com
All right reserved



 
< Előző   Következő >

Hirdetések

Itt megtalálhatjátok az UPfoci.hu oldal hirdetőit. Klikkeljetek bátran ! :)

Partnereink

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja
Joomla Toplista

Egyebek

Itt megtalálsz egy-két hasznos dolgot, hogy feliratkozz, kedvencekhez adj és kezdőlapot állíts...

UPfoci.hu Hírlevél-feliratkozás






Joomla School Template by Joomlashack
School Joomla Templates and Joomla Tutorials
mantolama istanbul evden eve nakliyat Ankara evden eve nakliyat istanbul evden eve nakliyat evden eve nakliyat evden eve nakliyat yurtlar evden eve nakliyat sucuk Yuvaniz.com