Advertisement
A-tól ... Z-ig: rendhagyó interjú Mózner Jánossal, a Felcsút SE (PFLA) U17-s csapatának edzőjével PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 07.

Aki bemutatkozásként így ír(t) magáról:
"Kaposváron születtem, 1958. július 17-én, ahol 1970-ig laktunk, majd szüleimmel Budapestre költöztünk.
Labdarúgó pályafutásom is itt kezdődött, az Úpesti Dózsa korosztályos csapataiban játszottam, de felnőttként az NB III-as Láng Vasasban indult a pályafutásom. Ezután már NB II-es csapatok következtek: Pénzügyőr, katonaként a Bem József SE, Budapesti Honvéd, Kossuth KFSE, majd a leszerelésem után Kecskeméten játszottam két évig.  A következő egyesület pályafutásom legjelentősebb állomása, a Vác csapata volt. Itt lettem első osztályú labdarúgó, öt éven keresztül sok sikerben volt részem, a mai napig életem meghatározó közössége. Dorog, majd Hatvan következett, itt kétszer játszottunk sikertelen osztályozót az NB I-ért.
Labdarúgó pályafutásom után, sokáig az üzleti életben kerestem a boldogulást, de teljes életet nem tudott adni, így hamarosan visszatértem az örök szerelemhez a labdarúgáshoz, mint edző. Itt is Vác volt az első komolyabb állomás, azután az Újpesti TE utánpótlás csapatainál edzősködtem. Majd újra Vác és a Pest megyei instruktori munka következett. Közben az összes labdarúgáshoz kapcsolódó iskolát - Testnevelési Egyetem szakedzői, UEFA „Pro” licenc - elvégeztem. Miután az új MLSZ vezetés nem tartott igényt rám az új utánpótlási programban, Felcsútra hívtak a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára, amit szívesen és nagy örömmel fogadtam el. Jelenleg is itt gyakorlom hívatásomat, az U 16-os csapatnak vagyok az edzője."
(Amely egyébként a kimelet U17-es bajnokság résztvevője! Az interjú során A-tól Z-ig szavakat, kifejezéseket írtunk az edzőnek, aki arra - ahogy futballpályán illik - kapásból válaszolta azt, ami akkor éppen eszébe jutott. Mindezt - a mai modern technikát kihasználva - e-mail útján tettük meg.)

- Akadémia (PFLA)
- Akkor kerestek meg, amikor éppen kirúgtak az MLSZ koordinátori munkából. Lehet, hogy elfogult vagyok, de ez az a hely, ahol lehet alkotni, ahol minden körülmény adott, hogy komoly embereket és labdarúgókat neveljünk.

- Barcsay Márk
- Tizenkét mérkőzésen 12 gólt szerzett és még sokat fog fejlődni.

- Csatárjáték
- Játékos koromban én is támadó voltam, szeretném átadni a tapasztalataimat, főleg az egyéni képzéseken.

- dr. Mezey György
- A nemzetközi és hazai futballélet meghatározó személyisége.

- Edzés
- „Minden nap többnek kell lenni, mint ami tegnap voltál.”

- FC Hatvan
- Nem gondoltam volna, hogy pályafutásom végére, ilyen labdarúgást szerető közösségbe tudok kerülni. Kétszer játszhattunk a legmagasabb osztályért, sajnos egyszer sem sikerült a feljutás, de így is nagy élmény volt itt játszani.

- Gergely Károly
- Megrázó tragédia, ami vele történt, de el kell fogadnunk a „magasabb” döntéseket.

- Hátvédjáték
- Szervezhető, komoly erőfeszítés, hogy a támadó szellemű játékosok is fegyelmezettek legyenek a csapat védekezési taktikájában.

- Iksz (döntetlen)
- Inkább 5:4 nem ide, mint langyos, unalmas nulla-nulla!

- Játékvezetők
- Akkor jók, ha nem látszanak.

- Kiprich Dávid
- Rendet kell tenni a fejében, mert ott még zűrzavaros állapotok uralkodnak, ha letisztul benne, hogy ki és mi szolgálja az Ő fejlődését, komoly labdarúgó válhat belőle.

- László Attila
- A váci labdarúgás sokat köszönhet Neki, és Ő is sokat köszönhet a váci labdarúgásnak.

- Műfű
- Szeretem, mert egész évben biztosítja a szakmai munkát, de a télen is használható természetes fű a király. (sajnos még nekünk sincs fűthető füves pályánk)

- Nézők
- Nélkülük értelmetlenek lennének a mérkőzések, jobban ki kellene szolgálni őket mind a játékkal, mind a környezettel.

- Orbán Viktor
- Lehetőség, hogy Magyarországon a magyar emberek újra otthon érezhessék magukat.

- Puskás Ferenc
- Olyan példakép, aki az egész magyar labdarúgás „ars poétikáját” meghatározza.

- Rutin
- Sok év kell hozzá, de nem szabad, hogy a kísérletező képesség eltűnjön miatta.

- Sportszerűség
- Úgy kell nevelni a ránk bízott fiatalokat, hogy ez számukra természetes legyen.

- Tippmix bunda
- Rossz a rendszer, hiszen ma már NB III-as mérkőzésekre is lehet fogadni. Ez olyan, mint régen a nyári Toto Kupa: teljesen komolytalan, nagyon könnyű befolyásolni az összecsapásokat.

- U17-s bajnokság
- A mi csapatunk játékosai - mivel három kivételével mind egy évvel fiatalabb, mint az itt játszó csapatok - komoly erőfeszítésre vannak késztetve, minden bajnoki fordulóban. Jól szolgálja fejlődésüket, hogy jól felkészített csapatok ellen kell játszani, gondolok itt elsősorban a Honvédra, az MTK-ra és a Győrre.

- Vác
- Jó lenne, ha egyszer itt is hasonló feltételeket tudnának biztosítani az utánpótlásnak, mint ahol jelenleg dolgozom, és annyi néző szurkolna a lelátókon, mint amikor én is itt játszottam.

- Zakó
- Van, amikor esélyesek vagyunk akkor is megkapjuk, de igaz, van olyan is, amikor nekünk szánják, de el tudjuk kerülni, hogy ránk adják! Szerintem a lényeg az, hogy minden próba után úgy érezzük, mindent megtettünk azért, hogy az ellenfelünkké legyen ez a ruhadarab.


(Legközelebb - február 11-én - aktualitásokkal jelentkezünk, így például: edzőmérkőzésekről, a HLSZ kupa újabb találkozóiról, edzőcserékről szóló ionformációkkal)


Találatok: 852

Hozzászólások (5)
1. 2010-02-18 12:13
 
elnézést nem ide szántam!!!!!!
 
master
2. 2010-02-18 12:11
 
Kedves Ildikó! 
Saját példán -nem a gyereket fényezve- bemutatva a klubedzői ajánlást. A srácom bemutatkozott NB1-es mérkőzésen,ligakupa,Mk meccsen...és a válogatotthoz mégsem kap meghívást.Kapott viszont olyan aki a saját korosztályában játszogatott a klubnál....mit modjak a srácomnak????
 
master
3. 2010-02-14 19:19
 
jó lene 3-4 napot együtt töltenének a gyerekek telkiben,de ne pont csak azok,akik most "válogatottak".másik 20-30,úgy mint régebben zánkán vagy tiszaujvárosban
 
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
4. 2010-02-13 12:31
 
dombó jól védett mind 2 meccsen, ott a helye válogatottban!
 
kukas
5. 2010-02-11 08:23
 
http://honvedfc.hu/docs/MFA_felhivas_2010_tavasz.doc
 
Csak a Kispest!

Hozzászólás
  • Nyomd csak meg a böngésződ *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szükséged, mielőtt a 'Küldés' gombra kattintasz.
  • Ne feledd, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írtad be a biztonsági kódot.
Név
Email
Cím
Hozzászólás



Biztonsági kód* Code
Nem kérek értesítést emailben az új hozzászólásokról

Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6
AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com
All right reserved

 
< Előző   Következő >

Hirdetések

Itt megtalálhatjátok az UPfoci.hu oldal hirdetőit. Klikkeljetek bátran ! :)

Partnereink

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja
Joomla Toplista

Egyebek

Itt megtalálsz egy-két hasznos dolgot, hogy feliratkozz, kedvencekhez adj és kezdőlapot állíts...

UPfoci.hu Hírlevél-feliratkozás






Joomla School Template by Joomlashack
School Joomla Templates and Joomla Tutorials