|
Oldal 1 / 9 A héten megkezdte felkészülését az Európa-bajnoki elit selejtező körre az U17-s korosztályos válogatottunk. A csapat "új" szakvezetője, Tuboly Frigyes (aki egyébként eddig is segítője volt Zsivoczky Gyulának) Írországba látogatott kiválasztottjaival, és kétszer is megmérkőzőtt a vendéglátók csapatával - az eredményeket tekintve nem sok sikerrel. Az első meccsre kedden (február 9-én) került sor, amelyen kétgólos vereséget szenvedtünk. A találkozón az alábbi összetételű együttes játszott:
Dombó Dávid (Szombathelyi Haladás) - Poór Patrik (Liverpool FC), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Tar Zsolt (Videoton FC - PFLA), Fejes János (Budapest Honvéd, MFA; Bodó Norbert, Szombathelyi Haladás - 75. perc) - Szolga Máté (Twente; Földes Milán, MTK Budapest - 55. perc), Paku Roland (Győri ETO FC; Papp Máté, Videoton FC, PFLA - a szünetben), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Vass Patrik (MTK BUdapest) - Serfőző Bence (Győri ETO FC), Erdélyi László (Budapest Honvéd; Banka Szabolcs, Nyírsuli - 50. perc) Kiegyenlített játékot hozott az első játékrész első fele, amelyben ugyan vezetéshez juthattak volna a hazaiak, de nem tették, mert a részükre megítélt büntetőt hárította Dombó Dávid. Ami aztán nem sikerült a "tizenegyesről", az sikerült - még az első félidőben - messzebbről, amikor az írek - a 37. percben - szabadrúgásból előnyhöz jutottak. A második negyven perc kezdetén mi játszottunk fölényben, de egyenlíteni nem sikerült, sőt a vendéglátók lőttek újabb gólt. A hajrában aztán örülhettünk annak, hogy ez maradt a vége... Tuboly Frigyes, szövetségi edző: "Nagyon mély talajú pályán játszottunk, és ez ellenfelünknek kedvezett. Az első félidőben egyenrangú partnerei voltunk a házigazdáknak, akik szabadrúgásból szereztek vezetést. A második játkrész elején időnként jól futballoztunk, ám az írek kihasználták egyetlen hibánkat, és növelték előnyüket. A finisre elfáradtak játékosaim, és ekkor ellenfelünk fölénk keredekett. Most mindenki megtapasztalhatta, hogy nagyobb önbizalommal, többet vállalkozva kell játszani, mert különben nem érünk el sikert komoly nemzetközi mérkőzésen..." (MLSZ.hu) Tegnap következett a visszavágó, amelyen már csak egy gól született, de ezt nem mi szereztük, így kettős vereséggel zárult a túra. A "visszavágón" az alábbi együttes lépett pályára:
Dombó Dávid (Szombathelyi Haladás) - Földes Milán (MTK Budapest; Poór Patrik, Liverpool FC - 20. perc), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Tar Zsolt (Videoton FC - PFLA), Bodó Norbert (Szombathelyi Haladás) - Papp Máté (Videoton FC, PFLA), Adorján Krisztián (Liverpool FC; Erdei Gábor, Ferencváros - 70. perc), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd; Paku Roland, Győri ETO FC - a szünetben) - Serfőző Bence (Győri ETO; Szolga Máté, Twente - 60. perc), Banka Szabolcs (Nyírsuli; Erdélyi László, Budapest Honvéd - a szünetben), Vass Patrik (MTK BUdapest; Fejes János, Budapest Honvéd - 50. perc) A találkozón - a kapus kivételével - valamennyi "cserejátékos" szóhoz jutott, de ennek - a taktikai okokból, alapvetően a szünetben végrehajtott változások mellett - szomorú aktualitása is volt. Az egyébként elég kemény, néhol durva összecsapáson ugyanis már a 20. percben megsérült Földes Milán (az első diagnózis szerint a sípcsontja tört el), míg Adorján Krisztiánnak egy stopli szakította fel a fejbőrét, ezért kellett helyettük mást pályára küldeni. Jellemző, hogy a meccset egy büntető döntötte el (a 60. percben) a hazaiak javára, annak ellenére, hogy csapatunk játszott jobban, több helyzetet dolgozott ki, de a kapuba egyszer sem sikerült betalálni. Tuboly Frigyes, szövetségi edző: "Jelentősen jobban játszottunk, mint az első mérkőzésen, a középpályán masszívak voltunk, sok labdát szereztünk, de a befejezéseknél nem koncentráltunk megfelelően. Ellenfelünknek alig volt helyzete, de ezekkel jobban gazdálkodott, így újra győzött. A helyzetkihasználás terén egyértelműen fejlődnünk kell." (MLSZ.hu) Ezt bizony nem először halljuk, de - sajnos - a változást hetek, hónapok óta nem tapasztaljuk. Az különösen szomorú, hogy a hazai bajnokságban a góllövőlistákat vezető (Vass Patrik - U19, 15 gól; Serfőző Bence - U17, 13 gól és Erdélyi László - U17, 12 gól) a két nemzetközi mérkőzésen egyetlen gólra sem volt képes! Válogatottunk Svájcban lép majd pályára az elit-körben, ahol ellenfelei - a házigazdák mellett - Németország és Szerbia lesznek. A találkozókra március 25-30 között kerül sor, és csak az első helyezett nyer jogot arra, hogy a nyolcas döntő résztvevője legyen, amelynek színhelye egyébként Liechtenstein lesz. A csapatnak egyébként még egy alkalommal lesz lehetősége "összetartásra", március 2-6. között, és ekkor Horvátországban játszik majd két meccset.
A HLSZ-kupáról Néhány mérkőzést játszottak az utóbbi időben, és az általunk eddig nem közölt találkozókon a következő eredmények születtek: Budapest Honvéd (MFA) - Ferencváros 2-1, az U17-s korosztályban, amelyben az állás jelenleg a következő: 1. Budapest Honvéd (MFA) 3 1 0 17-5 10 pont 2. Vasas 2 1 2 11-8 7 pont 3. Újpest 1 1 1 1-7 4 pont 4. Ferencváros 0 1 3 4-13 1 pont
Az U16-s korosztályban:
Ferencváros - Vasas 1-2 Vasas - Budapest Honvéd (MFA) 1-1 Budapest Honvéd (MFA) - Ferencváros 3-1 A tabellán a helyzet a következő: 1. Budapest Honvéd (MFA) 3 1 0 18-5 10 pont 2. Vasas 3 1 1 9-6 10 pont 3. Újpest 0 1 2 5-10 1 pont 4. Ferencváros 0 1 3 4-15 1 pont A háralévő mérkőzéseket az elkövetkezendő két hétben rendezik meg, amelyekről természetesen mi is beszámolunk, lesz amelyikről helyszíni riport formájában. Indul a bajnokság! Ma készült el a Magyar Labdarúgó Szövetségben az ifjúsági bajnokságok tavaszi "órabeosztása", többek között a kiemelt I. osztályé is. A bajnokság március 6-án folytatódik, de az első fordulóból két mérkőzés - az U17-s korosztályos válogatott fentebb említett horvátországi mérkőzései miatt - biztos elmarad, konkrétan a Vasas-Honvéd (március 7-én játsszék le), és a Ferencváros-MTK BUdapest (erre március 10-én kerül sor). Még egy találkozót halasztanak: a Videoton-Felcsút meccset majd csak június 10-én rendezik meg, utóbbi együttesnek a bajnoki rajt idején esedékes külföldi szereplése miatt. A 20. fordulóval egyidőben zajlik majd - az immár hagyományosnak mondható - Puskás-Suzuki kupa, ezért erről a játéknapról későbbre került a Felcsút-Honvéd (április 28-án lesz), és a Ferencváros-Békéscsaba találkozó (amelynek egyelőre nincs időpontja). Újdonság, hogy a Sport Televízió kiemelt ifjúsági bajnoki meccseket is közvetíteni fog (az új televíziós szerződés szerint). A következő találkozók kerülnek képernyőre: 19. fordulóból: MTK Budapest - Videoton (PFLA) U19-s korosztály (később kijelölendő időpontban) 20. fordulóból: Videoton (PFLA) - Kaposvári Rákóczi U19-s korosztály, április 2. 23. fordulóból: Budapest Honvéd (MFA) - MTK BUdapest (SKA) U17-s korosztály, április 23. 27. fordulóból: Győri ETO - Kaposvári Rákóczi U19-s korosztály, május 21. 28. fordulóból: Budapest Honvéd (MFA) - Győri ETO U19-s korosztály, május 28. Mindegyik mérkőzést a pályaválasztó csapat centerpályáján kell (le)játszani, és a találkozók pénteken 17.00 órától kerülnek sorra. (Legközelebb - február 14-én - Major Gáborral, a Kaposvári Rákóczi U19-s csapatának edzőjével készült interjúval jelentkezünk) Találatok: 3822
|