Korosztályos (U17 - U19) válogatottak: a horvátok elleni négy meccsből hármon nem szereztünk gólt! PDF Nyomtatás E-mail
2010. március 04.

Kedden és ma mindkét, az Európa-bajnoki elit-selejtező körre készülő korosztályos válogatottunk pályára lépett, a horvátok ellen játszottak oda-vissza alapon két-két mérkőzést.
Először az U17-esek meccseltek, és - kedden - magabiztosan verték Horvátországot, viszont az ezt követő három találkozón már egyetlen gólt sem szereztünk!
A fiatalok a mai visszavágón egygólos vereséget szenvedtek idegenben, akárcsak az U19-esek kedden, akik viszont ma gól nélküli döntetlennel zárták a párviadalt.
Az u17-s csapat egyébként éppen három hét múlva (március 25-én) kezdi a selejtezőket Svájcban, ellenfelei - a házigazdák mellett - Németország és Szerbia csapatai lesznek.

U17-s korosztályos válogatott előkészületi mérkőzései


Magyarország - Horvátország 4-1 (1-0)

MAGYARORSZÁG: Abu Attila (MTK Budapest) - Poór Patrik (Liverpool FC), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Magyar Benjámin (MTK Budapest), Bodó Norbert (Szombathelyi Haladás) - Károly Bálint (Zalaegerszegi TE; Banka Szabolcs - Nyíregyháza, a szünetben), Nagy Gergő (Budapest Honvéd; Papp Tibor - Győri ETO FC, 55. perc), Hajdú Ádám (MTK Budapest; Paku Roland - Győri ETO FC, 60. perc), Fejes János (Budapest Honvéd; Kapacina Valér - Budapest Honvéd, 78. perc) - Vécsei Bálint (Budapest Honvéd; Erdei Gábor - Ferencváros, 79. perc), Serfőző Bence (Győri ETO FC; Vass Patrik - MTK Budapest, a szünetben)

Úgy kezdett válogatottunk, ahogy kell: első helyzetét kihasználta és így már az első percben - egy szögletrúgást követően (Hajdú Ádám révén) - vezetést is szerzett. Az első játékrésznek egyébként ez volt a legfontosabb mozzanata, mert ugyan ezután is jó iramú, változatos meccset láthattak az érdeklődők, még helyzetek is adódtak, de gól már nem született.
Szünet után aztán rúgtunk még hármat: előbb Vass Patrik lőtt (a 45. percben) 24 méterről védhetetlenül a kapuba, majd Poór Patrik volt eredményes (az 51. percben), végül - a horvátok szépítő találatát követően - Banka Szabolcs állította be a végeredményt (a 77. percben).
Ezzel csapatunk önbizalomnövelő, magabiztos győzelemmel zárta az első meccset, amelyre egyébként Zalakaroson került sor.

Tuboly Frigyes, szövetségi edző: "Válogatottunk motiváltan, jól játszott, és ekkora különbséggel is teljesen megérdemelten nyert. Meghatározta a meccs kimenetelét, hogy egy szögletvariáció után már az első percben gólt szereztünk, majd ezt követően végig határozottan, magabiztosan futballoztunk." (MLSZ.hu)


A mai mérkőzésre a szomszédban került sor, a helyszín Savska Ves volt, ahol két napja U19-s csapatunk lépett pályára. Sajnos az eredmény is ugyanaz volt, mint akkor, hiszen ma az U17-s csapatunk is egygólos vereséget szenvedett.


Horvátország - Magyarország 1-0 (1-0)

MAGYARORSZÁG: Steer Bence (Vasas SC; Dombó Dávid - Szombathelyi Haladás, a szünetben) - Magyar Benjámin (MTK Budapest), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Papp Tibor (Győri ETO FC), Poór Patrik (Liverpool FC; Erdei Gábor - Ferencváros, 54. perc) - Nagy Gergő (Budapest Honvéd; Paku Roland - Győri ETO FC, a szünetben), Vass Patrik (MTK Budapest), Kapacina Valér (Budapest Honvéd), Bodó Norbert (Szombathelyi Haladás; Serfőző Bence - Győri ETO FC, 28. perc) - Banka Szabolcs (Nyíregyháza; Károly Bálint - Zalagegerszegi TE, 49. perc), Fejes János (Budapest Honvéd)

A csapat összeállítása azt tükrözte, hogy az elsődleges cél a biztonságos védekezés volt, de - sajnos - így sem sikerült megúszni, mert a horvátok már az első félidőben vezetést szereztek, mint később kiderült, ez egyben a győztes gól is volt.
A második játékrészben már nyíltabb játékra törekedtünk, a cserék is ezt a célt szolgálták, az viszont nem, hogy Serfőző Bence alig fél óra összeszedett két sárga lapot, így a mérkőzés hajráját (hosszabbítással együtt az utolsó negyedórát) emberhátrányban játszottuk végig.

Tuboly Frigyes, szövetségi edző: "A keddi és a mai meccsen a keret valamennyi tagja pályára lépett, hiszen ez volt az utolsó lehetőség a felmérésre az EB-selejtezők előtt. Igen jó csapattal mérhettük össze tudásunkat, a horvátok ezúttal jobbak voltak nálunk, és megérdemelten győztek. Fontos tapasztalatokat szerezhettünk a két edzőmeccsen, sikerült felmérni, ki milyen állapotban van, és láthattam néhány igen jó teljesítményt is játékosaimtól." (MLSZ.hu)

 

U19-s korosztályos válogatott előkészületi mérkőzései

Horvátország - Magyarország 1-0 (0-0)

MAGYARORSZÁG: Mursits Roland (Szombathelyi Haladás) - Margitics Andor (Videoton FC), Kelemen Dávid (MTK Budapest), Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest), Eszlátyi István (Pécsi MFC) - Kiss Máté (Győri ETO FC), Laczkovich Donát (FK Dukla Praha; Egerszegi Tamás - Újpest FC, 68. perc), Kulcsár Kornél (Kaposvári Rákóczi) - Rácz Ferenc (Szombathelyi Haladás), Tischler Patrik (MTK Budapest), Skriba Máté (Szombathelyi Haladás)

A "nagyobbak" idegenben léptek pályára, a helyszín a horvátországi Savska Vesen volt. Az - sajnos - már nem is meglepetés, hogy csapatunk mezőnyfölényben játszott, helyzeteket alakított ki, de gólt nem tudott szerezni, viszont - a 64. percben, egy védelmi hibánkat követően - kapott egyet, így a vége vereség lett.
Ami viszont meglepetés, hogy a kilencven percet a csapat mindössze egy cserével játszotta végig, a most padon maradtak majd a visszavágón, csütörtökön kapnak lehetőséget.

Szapor Gábor, szövetségi edző: "Felkészülésünk szempontjából mindenképpen hasznos volt a meccs, hiszen taktikailag és technikailag egyaránt jól felkészült ellenféllel mérkőzhettünk meg. A játék minden elemében felvettük a versenyt a horvátokkal, sőt mezőnyfölényben is voltunk, ám ez meddőnek bizonyult, helyzeteinkkel nem tudtunk élni. Csütörtökön teljesen más összeállításban küldöm pályára az együttest, mert látni szeretnék mindenkit, aki az EB-selejtezőkön szóba kerülhet." (MLSZ.hu)


Ma Andráshidán találkozott a két csapat, és - sajnos - a mieink ma is gólképtelennek bizonyultak, igaz gólt sem kaptak, így végül iksz lett a vége.

Magyarország - Horvátország 0-0

MAGYARORSZÁG: Nacsa Péter (Győri ETO FC) - Nagy Tibor (MTK BUdapest), Szűcs László (Regensburg), Major Ádám (Kaposvári Rákóczi; Kálnoki-Kis Dávid - MTK BUdapest, 85. perc), Kocsis Adrián (Zalaegerszegi TE; Eszlátyi István, Pécsi MFC, 65. perc) - Gyűrű László (Újpest FC; Kelemen Dávid - MTK Budapest, 65. pec), Egerszegi Tamás (Újpest FC), Németh László (Győri ETO FC) - Varga Tamás (Győri ETO FC; Rácz Ferenc - Szombathelyi Haladás, 65. perc), Gál Szabolcs (Nyíregyháza; Skriba Máté - Szombathelyi Haladás - 65. perc), Simon Krisztián (Újpest FC)

A szokásos: irányítottuk a játékot, jobbak voltunk, mint a horvátok, helyzeteket dolgoztuk ki, viszont gólt nem rúgtunk. Kár, hogy csak azzal lehet meccse(ke)t nyerni...
Itt is mindenki (Varga Szabolcs - kapus, Kaposvári Rákóczi - kivételével) pályára lépett a két nap alatt, de a kérdésre nincs válasz: ki fog itt (vagyis ott, az u19-s korosztályos válogatotban) gólt lőni?!
Sovány vígasz, hogy a nagyobbak selejtezőjére csak májusban kerül sor - és itthon, Magarországon - így lehet még próbálkozni...

Szapor Gábor, szövetségi edző: "Nagyon jól futballoztunk, eredményesen védekeztünk, de sajnos, helyzeteink közül egyet sem tudtunk kihasználni. A talaj kissé mély volt, ezért gyorsaságban, dinamikában kissé elmaradtunk attól, amit vártam, ám ebben a pályák állapotával párhuzamosan javulni fogunk. Erős ellenféllel játszhattunk két meccset, ami mindenképpen nagyon hasznos volt számunkra." (MLSZ.hu)


Találatok: 2611

Hozzászólások (57)
1. 2010-03-18 12:49
 
Naaaa leült a topic, de már nem sokáig mert jönnek a válogatott up meccsek és vele együtt a szép,ügyes, kombinatív játék.
 
f
2. 2010-03-16 21:10
 
vagy inkább botrány=zozó=vicc :?
 
luzer
3. 2010-03-16 21:09
 
vicc=zozó :?
 
luzer
4. 2010-03-16 10:33
 
csodálatos az élet uraim :)
 
.......
5. 2010-03-15 21:24
 
Nem itt kell - az anonimitás mögött megbújva - fröcsögni, hanem szemtől-szembe. Elérhetőségem: 70/285-2702. Szép estét!
 
Sipinici
6. 2010-03-15 20:49
 
ez a sipinici az mtk-s 94-es siposnak az anyukája mia a baj vele???????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????
 
pörkölt
7. 2010-03-15 15:38
 
móka-miki! Elmondom Neked ki ez a sipinici. Egy elfogult mtk-s szülő, akire soha nem jön rá a szükséglet Agárdon. És, ha neki nem kell, akkor szerinte másnak és R.Beniteznek sem kell, mert Ő / Benitez / van olyan inteligens, hogy ne kelljen neki, / vagy kiizzadja /, ha látja, hogy nem látja, hova h..gyozik a nomád magyar a minden igényt kielégítő, kacsalábon forgó komplekszum környékén... 
Éppen ezért, gyanítom, / ha esetleg olyan tipus vagy, amit rólad kétlek / jól járnál vele. Mert ha netalán a főzőfülkében jönne rád a h..-,sz..-hatnék, tőle nyugodtan engedhetnéd a gáztűzhely mellé is akár! :zzz :grin :sigh
 
botrány
8. 2010-03-15 14:45
 
uraim ki ez a sipinici? ismeri valaki? jó nő,meg ismerkednék vele :?
 
móka-miki
9. 2010-03-14 22:20
 
Köszi Vicc (apuka, akinek a fia nem lett Agárdra igazolva)! Nem emlékszem rá, hogy megkértelek volna, hogy futtass! Meglátásom szerint a fiadnak nagyobb szüksége lenne a menedzselésedre, inkább rá koncentrálj! Nem gondoltam volna, hogy az irigység ilyen reakciókat vált ki belőled. Gondolom, a fiad is nap, mint nap olvassa ezeket a hozzászólásokat...szerinted, ha tudná, hogy miket írogatsz egy volt csapattárs anyujának/anyujáról, mi lenne a véleménye?
 
Sipinici
10. 2010-03-14 21:33
 
vicc hogy te mekkora taho vagy
 
va.zeg


 
< Előző   Következő >

Hirdetések

Itt megtalálhatjátok az UPfoci.hu oldal hirdetőit. Klikkeljetek bátran ! :)

Partnereink

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja
Joomla Toplista

Egyebek

Itt megtalálsz egy-két hasznos dolgot, hogy feliratkozz, kedvencekhez adj és kezdőlapot állíts...

UPfoci.hu Hírlevél-feliratkozás






Joomla School Template by Joomlashack
School Joomla Templates and Joomla Tutorials
mantolama istanbul evden eve nakliyat Ankara evden eve nakliyat istanbul evden eve nakliyat evden eve nakliyat evden eve nakliyat yurtlar evden eve nakliyat sucuk Yuvaniz.com