SZÍNÉSZEK ÉS ÚJSÁGÍRÓK AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKÉRT - Sztárparádé a Népligetben
2010. július 20.

2010. augusztus 1-én, vasárnap délután az árvízkárosultak megsegítésére gurul a labda és szól a zene a NUSI (Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet) sporttelepén.
Délután 3 órától és 17:30-tól ismert zenészek, énekesek, színészek lépnek színpadra produkcióikkal, 16 órától pedig a focipályán is megcsillogtatják tehetségüket.

A meccsen a Pódium Színház mérkőzik a Magyar Újságíró Válogatott labdarúgó csapatával. A győztes csapat 500.000 forintot ajánl fel az árvízkárosultak részére.
A bajba jutottak megsegítésére rendezett eseményen többek között fellép Ullmann Mónika, Gallusz Nikolett, Siménfalvy Ágota, Papadimitriu Athina, Varga Miklós, Egyházi Géza, Makrai Pál, Miller Zoltán.
A fellépők sorát a ma is méltán népszerű Dolly Roll Együttes zárja.

A vasárnap délutáni rendezvény házigazdái Kapócs Zsóka és Kautzky Armand lesznek.
Az eseményen a Magyar Vöröskereszt véradást szervez, ahová várják az egészséges 18 és 60 év közöttieket (TAJ kártyával és fényképes igazolvánnyal), hogy vért adva segítsék a szervezet munkáját.
A belépőjegy ára mindössze 500 Ft, amit a szervezők tejes összegben Edelény, Felsőzsolca és Boldva rászorulóinak juttatnak el. A rendezvényre mindenkit szeretettel várnak Budapesten, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet, rövidebb nevén a NUSI, Vajda Péter utca 38-as szám alatti sporttelepére.


Találatok: 779

Hozzászólások (7)
1. 2010-08-06 14:05
 
go amugy te nem vagy irigy ember.....mindenkit fikázol...
 
ffffff
2. 2010-07-31 19:27
 
Gelei,Csorvási,Kiprich,Kelemen,Szilvási,Zsirai,Botka,Sorecz  
Halmai,Paudits,Fakas,Sipőcz,Illés,Huller,Bese,Kaiser,Novothn y,Szécsi  
Ők lesznek.
 
csg
3. 2010-07-29 23:16
 
Kedves Haze! Csak, hogy tudd! 
 
A Gothia Cup a világ legnagyobb ifjusági tornája, egy mini vb, egy leírhatatlan, csodálatos torna. Korosztályonként(U11-U18-ig lány és fiú csapatok) átlagosan 170-180 csapat van jelen csak Göteborgban. Az Mtk 2 évvel ezelőtt az U15-ös korosztályban nyert óriási meccseken, hatalmas teljesítményt nyújtva. Most a VASAS szerepelt majdnem hasonló kiváló eredménnyel, Ez a csapat már az új U19-es lesz a mostani bajnokságban.
 
megmondom
4. 2010-07-29 22:23
 
majd azok akiket a menedzserek akarnak
 
go
5. 2010-07-28 21:59
 
LEhet tudni, hogy kik játszanak u17-es válogatottban a ráckevei tornán?
 
pöp
6. 2010-07-27 11:16
 
A Gothi cupn nem u-15-ös csapatok vannak? Nem azt nyerte meg régebben az mkt u-15? Akkor mit csinált ott a gyenge Vasas U-18?
 
Haze
7. 2010-07-26 14:36
 
Sok szeretettel gratulálok a Vasas SC u18-as csapatának nagyszerű eredményéhez a Gothia Cup-on.Harcos, agressziv játékuk sok örömöt okozott minden magyar szinekért szoritóknak.Sok sikert Isa Gábornak és csapatának!
 
zz

Hozzászólás
  • Nyomd csak meg a böngésződ *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szükséged, mielőtt a 'Küldés' gombra kattintasz.
  • Ne feledd, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írtad be a biztonsági kódot.
Név
Email
Cím
Hozzászólás



Biztonsági kód* Code
Nem kérek értesítést emailben az új hozzászólásokról

Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6
AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com
All right reserved